Ma meló volt napközben ezerrel. És elkövettem egy iszonyatosan nagy baklövést. Nem is baklövést, hanem ordító nagy szemétséget. Nem tudom mi volt ez, pedig nem szoktam ilyet csinálni.
Ma V. gépén dolgoztam és véletlenül megtaláltam a naplózott msn beszélgetéseket. Csak úgy találomra belekattintottam egy-kettőbe, mert nagyon kiváncsi voltam. Pedig ilyet nem szabadott volna csinálnom! Semmi közöm hozzá, hiszen ez olyan, mintha kihallgatnám valaki magánbeszélgetését. De megtettem és nem tetszett, amit olvastam. Tök lehangolt és teljesen kétségbeestem, mert nem tudtam, hogy V. így gondolkodik rólam, meg az egész melóhelyről. Rosszul esett. Nagyon.
Aztán elmondtam B-nek egyik cigiszünetben, hogy mit tettem és, hogy nagyon nem vagyok rá büszke. És tanácsot kértem tőle, hogy szerinte mit csináljak. Hogy dolgozzunk együtt V-vel úgy, hogy közben ne menjen rá a barátságunk?! B. szerencsére tudott nekem segíteni, hiszen otthon ő is ugyanolyan helyzetben volt a szülei vendéglőjében, mint én a mi cégünknél.
Mert sosem könnyű a főnök (esetemben főnökök) gyerekének lenni. Ez részemről állandó bizonyítási kényszerben nyilvánul meg. Amióta az eszemet tudom itt akartam dolgozni. Kicsi korom óta. És most, hogy itt dolgozom, hirtelen olyan bonyolulttá váltak a dolgok.
Mert oké, hogy vannak bizonyos előnyei, például nem kell egy héttel előtte bejelentenem, ha nem megyek egy napot, vagy elmehetek napközben, hogyha valami dolgom van...csak éppen V. azt nem látja ebben, hogy amíg én is, ugyanúgy, mint ő, heti 20 órára vagyok felvéve, addig én benn vagyok hétfőtől péntekig az esetek nagy részében minden nap 8 órát vagy többet és bemegyek hétvégén és ünnepekkor is, hogyha arra van szükség.
És igazából az a baj, hogy V-vel nem tudok beszélni a munkahelyi gondjairól, mert ő nem akar a főnökére rosszat mondani előttem, mert hogy ő az anyukám, pedig én tudom a legjobban, hogy ő is ember, ő is hibázik és vannak olyan szokásai, amik nehezebben tolerálhatók. De hiszen mindenkinek vannak! Őt így kell elfogadni, megszokni. Majd ha régebb óta dolgozik itt, akkor majd meglátja.
És tudom, hogy én is tudok bunkó lenni, de van, hogy akaratlanul bántok meg embereket. Az az igazság, hogy annyira összefolynak a napok, hogy nehezen tudom követni, hogy melyik nap mit csináltam. És tudom, hogy van, amikor akaratlanul is keresztbe teszek másoknak, de tényleg nem szándékosan csinálom. Csak van, ami nekem természetes és másnak nem az és ebből néha akadnak nézeteltérések.
Szóval...ööö..kicsit elkalandoztam. :P
A lényeg annyi, hogy B. azt tanácsolta, hogy ezt mindenképpen beszéljük meg négyszemközt V-vel, úgyhogy délután a tettek mezejére léptem és elmentünk V-vel vásárolni, aztán beültünk egy kávézóba. Megbeszéltük és most ettől nagyon jól érzem magam. Attól, hogy egyikünkben sem maradt tüske és, hogy meg tudtuk oldani.
És ha már ott voltunk, akkor vettem egy tök jó kis fölsőt, meg egy nagyon csini cipőt. Holnap abba is megyek Pécsre. :)
Ma V. gépén dolgoztam és véletlenül megtaláltam a naplózott msn beszélgetéseket. Csak úgy találomra belekattintottam egy-kettőbe, mert nagyon kiváncsi voltam. Pedig ilyet nem szabadott volna csinálnom! Semmi közöm hozzá, hiszen ez olyan, mintha kihallgatnám valaki magánbeszélgetését. De megtettem és nem tetszett, amit olvastam. Tök lehangolt és teljesen kétségbeestem, mert nem tudtam, hogy V. így gondolkodik rólam, meg az egész melóhelyről. Rosszul esett. Nagyon.
Aztán elmondtam B-nek egyik cigiszünetben, hogy mit tettem és, hogy nagyon nem vagyok rá büszke. És tanácsot kértem tőle, hogy szerinte mit csináljak. Hogy dolgozzunk együtt V-vel úgy, hogy közben ne menjen rá a barátságunk?! B. szerencsére tudott nekem segíteni, hiszen otthon ő is ugyanolyan helyzetben volt a szülei vendéglőjében, mint én a mi cégünknél.
Mert sosem könnyű a főnök (esetemben főnökök) gyerekének lenni. Ez részemről állandó bizonyítási kényszerben nyilvánul meg. Amióta az eszemet tudom itt akartam dolgozni. Kicsi korom óta. És most, hogy itt dolgozom, hirtelen olyan bonyolulttá váltak a dolgok.
Mert oké, hogy vannak bizonyos előnyei, például nem kell egy héttel előtte bejelentenem, ha nem megyek egy napot, vagy elmehetek napközben, hogyha valami dolgom van...csak éppen V. azt nem látja ebben, hogy amíg én is, ugyanúgy, mint ő, heti 20 órára vagyok felvéve, addig én benn vagyok hétfőtől péntekig az esetek nagy részében minden nap 8 órát vagy többet és bemegyek hétvégén és ünnepekkor is, hogyha arra van szükség.
És igazából az a baj, hogy V-vel nem tudok beszélni a munkahelyi gondjairól, mert ő nem akar a főnökére rosszat mondani előttem, mert hogy ő az anyukám, pedig én tudom a legjobban, hogy ő is ember, ő is hibázik és vannak olyan szokásai, amik nehezebben tolerálhatók. De hiszen mindenkinek vannak! Őt így kell elfogadni, megszokni. Majd ha régebb óta dolgozik itt, akkor majd meglátja.
És tudom, hogy én is tudok bunkó lenni, de van, hogy akaratlanul bántok meg embereket. Az az igazság, hogy annyira összefolynak a napok, hogy nehezen tudom követni, hogy melyik nap mit csináltam. És tudom, hogy van, amikor akaratlanul is keresztbe teszek másoknak, de tényleg nem szándékosan csinálom. Csak van, ami nekem természetes és másnak nem az és ebből néha akadnak nézeteltérések.
Szóval...ööö..kicsit elkalandoztam. :P
A lényeg annyi, hogy B. azt tanácsolta, hogy ezt mindenképpen beszéljük meg négyszemközt V-vel, úgyhogy délután a tettek mezejére léptem és elmentünk V-vel vásárolni, aztán beültünk egy kávézóba. Megbeszéltük és most ettől nagyon jól érzem magam. Attól, hogy egyikünkben sem maradt tüske és, hogy meg tudtuk oldani.
És ha már ott voltunk, akkor vettem egy tök jó kis fölsőt, meg egy nagyon csini cipőt. Holnap abba is megyek Pécsre. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése