Depi

Az az igazság, hogy vannak napok, amikor utálom az egész világot. Csak az a baj, hogy mostanában egyre több ilyen van. Mármint ez így nem teljesen igaz. Nem a világot utálom, hanem az életemet. Hogy unalmas...hogy minden nap ugyanolyan. Hogy semmire nincs pénzem. Hogy minden hónapot ki kell centizni. Hogy egyszerűen akárhogy osztok-szorzok, nem tudom kihozni kevesebből. Pedig tényleg igyekszem.
Meg azt is utálom, hogy nem bírom a gyógyszereket. Ma például visszamentem a labor eredményemért és közölte a doki, hogy akkor most hat hétig mindenfajta gyógyszert felejtsek el, mert jelenleg van egy közepes szintű májkárosodásom. Plusz valami fertőzésem is, amit addig nem kezel, amíg rendbe nem jön a májam. De ne ijedjek meg, mert ez el fog múlni.
Rájöttem, hogy igazából nem is ez aggaszt. Hanem az, hogy az életemet ha most megnézem, akkor elég lenne egy napot felvenni belőle és lejátszani folyamatosan, mert semmit nem hagynánk ki. Minden ugyanolyan.
Tegnap szobát rendeztünk, csak hogy valami más legyen. De nem tudom igazán. Szeretnék új dolgokat kipróbálni, tanulni meg ilyenek, de mindenhez pénz kell, ami jelenleg éppen nincs. Még a rohadt könyvtárba se tudok beiratkozni.
Úgyhogy igazából a változatosság hiányzik. Majd ma megkérdezem F-et erről. Talán ő az egyetlen, akivel ilyen dolgokról tudok beszélgetni.