Irodarendezés

A mai nap irodát rendeztünk, mivel bővültünk egy új irodahelyiséggel és egy tárgyalóval. Így amíg eddig heten voltunk egy irodában, mostantól csak négyen maradunk. Tegnap szépen kifestették barackszínűre a falakat, az ajtókat fehérre és ma már nem volt más dolgunk, csak átrendezni a bútorokat úgy, ahogy nekünk tetszik. Na itt kezdődtek a problémák. Leírom ez hogy is nézett ki. :)

Reggel 9 óra

Megérkezünk az irodába mind a négyen, akik ott maradunk...mindannyian lányok, plusz még a költözés előtt állók is ketten...így a felállás öt nő egy férfi az iroda légterében. Felötlik a kérdés: hogyan rendezzük át, mert ahogy régen volt úgy nem jó. Ki hova szeretne ülni? Ezt a kérdést röpke fél óra alatt megvitattuk.

Reggel 10 óra

Nagyban bútortologatás zajlik, hogy átalakítsuk az irodát a saját elképzeléseink szerint. Mindenki egyszerre beszél, hogy szerinte hogy kéne, a lányok tologatnak, takarítanak, míg P. az egyetlen férfi az ablaknak támaszkodva instrukciókat oszt, hogy az miért is nem jó.
Berendezzük az irodát egyféleképpen...az nem jó, mert vannak fölös bútorok...nem baj, kivisszük őket, tehát fölös asztal ki, oké és akkor hogyan tovább...

Reggel 11 óra

Már körülbelül a hatodik variáció szerint tologattuk arrébb a bútorokat, de még mindig nem stimmel a dolog. Közben kiderül, hogy az az asztal, ami fölösleges volt, mégsem fölösleges, de egy másik igen...természetesen a legnagyobb és legnehezebb, de nem gond, mert végre nagyjából minden a helyére kerül és a jövőhéten érkező két szekrénynek is meg van már a helye. Akkor következő lépésben jöhet a parafatáblák és naptárak visszaszögelése a falra.

Déli 12 óra

"Egy kicsit a jobb oldalát feljebb...nem...az már sok..most kicsit lejjebb...kicsit jobbrább..."
Falitáblák felszerelése zajlik épp. Ezt P. nagyon rutinosan végzi az általam a műhelyből szerzett (tehát jó koszos) kalapáccsal és szögekkel, így hamarosan minden tábla a helyére kerül és még a fal sem lett olajos vagy mancslenyomatos. Nagy taps!! Fantasztikus! Juppi! Akkor már csak telefonvonalat és internetet kéne varázsolni, ami az én reszortom. Na ez az! Csakhogy! Amikor a pakolászásnál széthuzogattam a routerből a dolgokat, akkor nem figyeltem, hogy mit honnan, hanem csak úgy, ahogy esik úgy puffan alapon...ez meg is bosszulta magát...

Délután 1 óra

Még mindig a zsinórok felett guggolok, hogy vajon melyik zsinor melyik géphez tartozik? És ha ezt bedugom, akkor az miért működik és az miért nem? Nagy dilemma...végül telefonos segítséghez folyamodtam és a probléma egy fél órán belül elhárult. 2re már mindenütt működtek a dolgok...

Összegezve elmondhatom, hogy ma se keltem fel hiába :) Röpke 5 óra alatt sikerült berendeznünk az irodát. A szépet, újat...
Mondhatom nem kis jóérzés volt utána leülni a helyemre és szusszantani egyet. Mert végre nekem is van asztalom...mit asztalom? Egy egész kis sarkom van és végre nem kell majd átülnöm mindig ha dolgozom és a napi testmozgás is megvolt...:P

Holdacska

Ma ráértem délután kicsit. Blogokat olvasgattam és egy kedves ismerősöm régi blogján találtam egy mondatot, miszerint
"az a varázslatos fénygömb az égen az istennő, ki szeret bennünket, mosolyog le ránk, megvéd, ha bajban vagyunk..."
Aztán közli, hogy sajnos Armstrong révén ez a teória megdőlt.
Ez egy érdekes dolog, hogy ki mit képzel a Holdról. Mert biztos vagyok benne, hogy mindeki elképzelte már a Holdat valahogy még mielőtt a földrajz órán felvilágosították volna arról, hogy mi is az.
Én 9 éves koromtól meg voltam győződve róla, hogy a Hold az egy pici lyuk, ahonnan a halottak figyelhetnek minket. Azok akiket szerettünk és már meghaltak, és a Hold egy pici kapuja volt a Mennyországnak, ahonnan le tudnak ránk nézni. Olyan apróságok, hogy mégis hogy vennék észre azt az egy pici embert a Földön olyan távolságból...na ilyeneken nem gondolkoztam, mert biztos megoldanák. És ha mentünk valahova kocsival és telihold volt, akkor csak bámultam és próbáltam odaképzelni az engem figyelő emberkék arcát...
Persze később én is megtanultam, hogy a Hold ennyi meg ennyi távolságra van a Földtől és kráteres, meg jártak rajta az emberek, ennyi meg ennyi a tömege...de ez nem zavar túlságosan. Azért jó azt képzelni, hogy a Hold olyan, mint egy kiskapu...:)

Dráma, dráma, dráma

Hétfő van...már megint...:S Nem igazán szeretem a hétfőket, mert valahogy olyanok, mint a folyó, amire rányitják a gátat, ami mögött az éjszaka felgyűlt a víz. Na itt a hétvégén nem a víz, hanem a feladatok gyűlnek és hétfőn valahogy mindig ráomlanak az emberre. Persze ezt nem bántam, mert legalább volt mivel elfoglalni magam. Az új feladataimat szeretem, mert változatosak, nem olyan monoton, mint ami eddig volt.
Kaptam délelőtt egy levelet. Elolvastam egyszer, majd mégegyszer, majd mégegyszer és mégegyszer...és nem akartam elhinni. Először csak bután néztem magam elé, aztán mint akit gyomron vágtak. Mint, amikor a kisgyereknek bejelentik, hogy idén elmarad a karácsony. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy jól kibőgjem magam, amin tökre meglepődtem, mert nem vagyok egy pityergős típus. Aztán minden rendbejött. A kezdeti kétségbeesést felváltotta, hogy hogy lehetne megoldani a dolgot és végül sikerült! Utána már nem volt semmi baj, a világ ismét szép volt.
Ami a vicc az egészben, hogy amikor itattam az egereket pont bejött apám kezet mosni (merthogy egy helyen dolgozunk), én meg persze úgy tettem, mint aki csak a sminkjét igazgatja, de azért elég vörös volt a szemem. Erre ő megjegyzi, hogy milyen szép leszek...nem tudom mikor látott utoljára sírni, de abban a pillanatban mindennek éreztem magam, csak annak nem.
Délután voltam angolon is. Nagyon szeretek oda járni, mert J.-vel jól lehet beszélgetni, habár egy kukkot sem tud magyarul és épp ez a legjobb benne, mert rá vagyok kényszerítve, hogy beszéljek. Nagyon jól eldumáltunk mindenféléről, zenéről meg rajzfilmekről...mert hogy épp a márka volt a téma.
Felugrottam E. barátnőmhöz is. Megmutatta a leánybúcsús képeket, amin volt. Szívesen ott lettem volna én is. Remélem egyszer majd nekem is lesz valaki, aki megszervezi a leánybúcsúmat, ha egyszer férjhezmegyek. :)
Este huginak a szülinapját ünnepeltük...most végre családostul. Pont a gyertyagyújtásra értem haza, na de nem igazán lehetett élvezni, mert mindenki olyan volt, mint aki citromba harapott. Nem szeretem a családi ünnepélyeket, mert azok mind ilyenek...nem tudom minek tartjuk őket. Mintha nem is egy család lennénk, csak 4 idegen, akik egy fedél alatt élnek.
Apámat sikerült meglepnem, mert épp beszéltem F.-ről. Erre ő: Ki az az F.? Én meg lazán rávágtam: ja ő a barátom...Erre ő: Naaa... Erre én: És jön pénteken...
Úgyhogy a nagy bejelentés is megvolt, bár szerintem már mondtam neki, de szokása szerint valószínűleg nem figyelt. De már nem zavar...

Családi perpatvar

Ma egész nap olyan szombat érzésem volt...valószínűleg azért mert kimaradt. Na meg azért, mert ma megint próbára kellett menni, pedig a hátam közepére nem kívántam ma. Aztán végül még élveztem is, bár a karmesterünk csak úgy szórta a csokikat.
Voltam ma vásárolni is szülinap alkalmából. Most kivételesen nem az enyém, hanem a tesóm születésnapja van ma. Már 19 éves...Igazi nagylány már. Vettem neki a nagymamám meg az én nevemben két gyönyörű nyakláncot, mert oda van az ékszerekért.
Persze nem is ő lenne, hogyha a szülinapja rendben menne. Ugyanis anya is készült. És most tényleg! Vett feketeerdő tortát - a hugi kedvence - meg vett neki egy gyönyörű karkötőt. Erre a tesó mit csinál? Áthívja két barátnőjét, hogy ünnepeljék meg a szülinapját, pedig már múlthéten csinált bulit. Anya persze besértődött, amit teljesen meg tudok érteni. Próbáltam őket békíteni, de nem lehetett és végül feladtam. Már utálom nagyon a villámhárító szerepet kettőjük között. Apa szimplán nem törődött a dologgal. Szerintem, ha anya nem szól neki, hogy ma van a hugi szülinapja, akkor el is felejti.
Ja és ma mint megtudtam a hugi el akar költözni. Ezt tudtam eddig is, de most úgy tűnik komolyan gondolja. Mondjuk anyuék közölték vele, hogy akkor a suliját is neki kell fizetni, így marad októberig. De vajon mi lesz azután?
A mai nap fénypontja a beszélgetésem F.-vel. Nagyon szeretem ezeket a beszélgetéseket, mert mindig lelket tud belém önteni és meg tud nevettetni. Úgy általában szeretem F.-t. :)

Takarítás

Ma, azaz 26án még, hiába múlt már el éjfél....na szóval ma egész nap takarítottunk V. -vel benn az irodában. Mert a nagy festés elérte a konyhát és már keresztül is haladt rajta borzalmas nagy kupit hagyva maga után. Minket ért a megtisztelő feladat, hogy rendbetehettük és kitakaríthattuk. Igazából tök jó volt, bár nem szeretek különösebben takarítani, de mikor nem egyedül kell csinálni muszájból, hanem zenével, vigyorogva, röhögcsélve, úgy mindjárt másképp telik az idő. Hát mit ne mondjak...a konyha röpke 6 óra alatt gyönyörű lett, csak úgy csillog-villog, és valószínűleg mi vagyunk az egyetlenek, akik tudjuk, hogy milyen kincseket is rejtenek a konyhafiókok és szekrények, kezdve a szülinapi tüzijátékos gyertyákkal, folytatva a skorpiós dugóhúzón keresztül a műanyag poharakig.
Második fázisban még behordtunk egy csomó dossziét a szintén újonnan elkészült irattárba és beültünk az egyik vadiúj kamionba, amit épp csak a múlthéten hoztak Litvániából. Nagyon szép és új és jó nagyot szól a kürtje, amivel sikerült is V.-t halálra rémisztenem, miközben telefonált. :P Majdnem elejtette, de aztán ő sem bírta ki, hogy ki ne próbálja...:)

Aranyköpések

A mai este E. szőke nőt játszott... :P Az ilyen estéken érzem, hogy a barátaim mindenért kárpótolnak...

Ment a légkondi:
K: Nyavalyog a V.!
E: Naná, mert könnyezik a porcsatornája...

E: Mozog a hajam, csak nem tom honnan...

Pall Mallos dobozfelirat E. olvasatában:
"Napóleon érlelt dohány. Több íz. Prémium dohánykeverék. Egyedi ízélmény.":P

Végre dolgok és csalódások

Végre túl vagyok rajta...hogy min is? Egy olyan dolgon, amit már kábé egy éve tervezek, hogy megteszek, csak eddig még nem volt motivációm, hogy meg is tegyem. Mindig patópálúr módra majd holnap...de ma végre rászántam magam és elmentem.
Hát nem volt kellemes...sőt...kicsit megijedtem, meg elég kellemetlen is volt, de csak sikerült. Ezen is túl vagyok. A doktornéni aranyos mosolygós volt, csak éppen nem rám, hanem a kolléganőjére és azért lehetett volna kicsit odafigyelőbb, kicsit megértőbb, kicsit másmilyen, talán akkor kicsit jobb emlékeim lennének most...

Ma ismét csalódtam apámban. Mármint nem közvetlenül én, de mélységesen felháborított amit ma művelt. Mert nem hiszem el, hogy hogy lehet valaki ilyen, hogy minden fontosabb neki a saját családjánál?! Hogy valaki ennyire önző és nemtörődöm, hogy teljesen tudatosan keresztülgyalogol másokon. És ő, aki nagyon tud prédikálni arról, hogy a kötelesség, meg az ígéretek milyen fontosak, de úgy látszik ez csak másra áll, rá nem vonatkozik. Ezek szerint, amit ő ígér, vagy az ő kötelessége lenne pont azért mert megígérte az nem fontos, az őt nem kötelezi semmire. Bezzeg, ha mi nem tartjuk be a szavunkat, akkor összedőlt a világ és a világ legmegbízhatatlanabb és legfelelőtlenebb embereivé avanzsáltunk két másodperc alatt. És ha nem tudja betartani az ígéretét? Előfordul...de legalább szólna, hogy figyelj ne várj rám, mert közbejött valami...de neeem...az már luxus lenne, végül is a telefon drága mulatság, hiszen keményen 0 forintért beszélünk egymással...és mikor az ember felhívja, hogy figyelj hol voltál, nem jöttél? Erre a válasz: "Így jártál..." És ilyenkor ne vágja rá az ember a telefont???!!!
Állítólag nem volt ő mindig ilyen...legalábbis anyukám állítja...de valószínűleg már annyira régen volt az, hogy nem ilyen volt, hogy én már nem is emlékszem rá...

Higító

Ma egész nap bódult kábulatban telt. Ennek oka pedig nem más, mint a higító...Ugyanis a műhelyben autót festenek (még 4x), az új irodában pedig falat, így fentről és lentről is kapjuk ezt a "fantasztikusan" bódító szagot, amihez semmi sem hasonlítható.
P. haverunk a következőképpen jellemezte V-nek a munkahelyünket:

"P: Már tom hogy kerültél te oda:
V: -E. kéne valami jó anyag, ha lehet olcsón...
E: -Hát figyi gyere hozzánk dolgozni, van meleg, van jó társaság és tök ingyen anyagozunk..." :)

Káosz

Ma kicsit úgy éreztem, mintha elvesznék a rám zúduló papír- és feladathalom alatt. Egész nap csináltam a dolgomat és valahogy marhára nem haladtam, mert mire egy feladattal kész lettem, addigra már ott díszelgett az asztalomon a következő. Azaz asztalomon? Nincs is asztalom. Mostanában költöző madárként mindig annál az asztalnál dolgozom, ahol épp nem ül senki. Aztán ha az asztal tulajdonosa visszatér, akkor összeszedelődzködöm és keresek egy másik asztalt. Kicsit sokan vagyunk mostmár egy irodában, de már csak kábé egy hónap és kész lesz az új iroda. Akkor majd csak négyen maradunk és lesz újra asztalom nekem is. Nem is az asztal a lényeg, hanem amit jelent nekem. Mert azt jelenti, hogy ott vagyok, ott a helyem és én is tagja vagyok az ott dolgozóknak. Jó érzés, hogy elmondhatom, hogy igen, itt szoktam dolgozni! De mióta V. van, azóta ő dolgozik az asztalomnál. Nem bánom, mert nagyon kedvelem V-t, csak éppen szeretnék egy asztalt én is. Na de már nem kell sok idő...
A feladatokat igazából nem bántam, mert nem szeretek csak malmozva ülni és nézni, hogy mégis mit lehetne csinálni, de olyan délután négy fele elég lett. Még mázli, hogy rugalmas a munkarendem, mert így fogtam magam és "a többit majd holnap reggel" felkiáltással hazajöttem. Már régen nem éreztem, hogy milyen jó is hazajönni.

Kisfityó

Kisfityó a kisautóm. Nem tartom magam kocsirajongónak, de ezt a kisautót nagyon szeretem. Kicsi is, zöld is, fapados is, bólogató kutyás is, kispolszki is. De mindig megy ha kell (kivéve, amikor nem) és egy csomó sztorit köszönhetek neki. Főleg B. barátnőmmel, mert őt az autóm nem szereti. Talán azért, mert mindig panaszkodik, hogy nem fér el benne kényelmesen, meghogy igazán szerelhetnének már bele egy lengéscsillapítót és egész jó lenne, hogyha a kesztyűtartó részét kivágnánk belőle. Tehát Kisfityó csak akkor dönt úgy, hogy kivesz egy kis pihenőt, hogyha B. barátnőm is velem van. Természetesen ilyenkor persze semmi szerszám nálunk és nekiállunk stoppolni vagy felhívunk valami nagyon hozzáértő barátunkat, hogy "hát izé..szóval...ööö.." :))
Kisfityót néha kölcsönadom a tesómnak is fővesztés terhe mellett. Ma is így tettem. Egész nap furikázott vele ide meg oda, de a városba nem nagyon megyünk be kocsival, hanem a metró mellett megállunk. Na ő is így tett és mire visszament mit talált??? Szegény kisautóm jobb első lámpáját valami vandál idióta barom kiverte...teljesen kiesett, darabokra tört...
Én nem tudom, hogy mi visz rá egy embert ilyenre...egyáltalán hogy jön ahhoz, hogy más dolgához hozzányúljon, hogy kárt tegyen benne??? Én ezt nem értem...
Úgyhogy most Kisfityó az autódoktornál van. Kap majd új szemet...szebbet jobbat. De én ezt akkor sem értem. Asszem sosem fogom.

Köhögés és jog

Na ha van valami, amit utálok, akkor az a köhögés. Mostmár lassan 6 napja tart és már kezdem nagyon unni. Mert nem elég, hogy reggel, napközben és még éjszakai is, de se enni, se inni, se beszélni, mert megfulladok. ACC-t nem akarok rá inni, mert attól még rosszabb lesz, de ez így nem állapot már. Estére már tiszta piros az arcom a sok köhögéstől...és elrontja a kedvem is. Ma egész nap tiszta mufurc voltam tőle...ráadásul az irodát éppen festik, meg néhol bontják, tehát átalakítás van úgyhogy két tonna a por, meg a festékszag...mondhatom ez se sokat segít a dolgon, na meg az sem, hogy a bagósok bár kimennek a kijelöltre, de ajtó hiányában akár benn is cigizhetnének. Nem lenne nagy különbség...
A másik a jogi nyelv. Ez majdnem olyan kategória, mint a köhögés. Miért nem lehet valamit értelmesen, egyértelműen (!), magyarul megfogalmazni. Miért kell cirádás és érthetetlen körmondatokkal elmondani azt, amit három mondatba össze lehetne foglalni? Mert ahhoz nem kéne X évig egyetemen ülni, vagy mert mindenki megértené és nem kéne hozzá ügyvéd?

Csodás napok

Csak két nap volt, de nekem nagyon sokat adott. Két hosszú nap, mégis túl rövidnek tűnt. A vonat vasárnap fél egyre döcögött be az állomásra és hétfőn este hétkor döcögött ki onnan. A közte eltelt, mintegy 30 és fél óra, mintha csak egy perc lett volna. Egy nagyon-nagyon hosszú perc.
Megismertem nagyon jófej embereket, megszemléltem egy sárga-narancssárga szobát közelebbről is, sétáltunk gyönyörű fák között és most este mikor majd lefekszem ugyanúgy fog besütni a telihold az ablakomon, mint akkor, csak nálam nincs sötétítő :). Mert itt már nem esik. Mikor hazafelé jöttem végig szakadt, de mire hazaértem már annyira nem, hogy a holdat is lehet látni. Persze topánkába mentem, mert ilyenkor persze mi másba. Majd megint jól meg fogok fázni.
Visszatérve a kis kirándulásomhoz...nem bántam meg...sőőőtt!! Ezt nyugodtan írhatom két felkiáltójellel, mert illik a mondat hangulatához. Végre normálisnak érzem magam...ilyen önbizalomnövelő terápiát ajánlanék mindenkinek! Sok dolgot átgondoltam a hétvégén, sok olyat tettem, amit máskor nem, változtam megint, kicsit felnőttem. Na azért nem kell ezt véresen komolyan venni. Éppen csak egy egész kicsit, dehát sok kicsi sokra megy.
Sose hittem volna, hogy ennyire lehet annak örülni, ha valakinek örömet szerzel. Látni az arcán, hogy boldog, hogy elégedett. Csak ott lenni vele és ha nem csináltok semmit az is nagyon jó.
Azt hiszem itt most befejezem ezt a leírást, mert még nagyon sok gondolkodni valóm lesz az éjszakára, nappalokra...na meg nem utolsó sorban holnap már megint dolgozni kell menni és azt sajnos még mindig nem fogadják el kifogásnak, hogy aludni szeretnék reggel...:)

Egy laza szombat este

Valószínűleg többekkel előfordul, hogy "mozijegyet" kapnak estére, ami az álkifejezése azon kérésnek, hogy "Lécci ne legyél itthon, mert szeretnék nélküled csinálni valamit!". Na én ma kaptam egy, azaz egy darab ilyen mozijegyet, ugyanis a tesóm bulit szervezett. Hogy ne menjek egyedül körbetelefonáltam az összes kicsit is közeli barátosnéimat, de valahogy mindegyiknek volt már programja estére, így fogtam magam és elmentem EGYEDÜL moziba. És tényleg moziztam, méghozzá egy kellemes kis romantikus, táncos filmet. Tetszett, jó volt a zene, jó volt a tánc. Összességében a film is jó volt, bár egy-két jelenet nekem már kicsit túlzásnak tűnt. Mikor vége lett a filmnek, akkor mindenki elindult kifelé, pedig a végén a betűk még el sem kezdtek feljönni. Betűkön gondolok itt stáblista, szereplők, zenék...stb. Na én ezeket szeretem végignézni, de úgy látszik itt nálunk ez már nem tartozik bele a mozizási élménybe, mert a jegyszedők már alig várták, hogy lelépjek. Pedig megálltam a fal mellett, hogy még véletlenül se zavarjam őket. De mindegy...ez az ő problémájuk. Jól éreztem magam és kész. Mire hazaértem a bulinak már híre-hamva sem volt. :)

Születésnap

Ilyenem is csak egyszer van egy évben, ezért nagyon szeretem. Ilyenkor sokszor elgondolkodom azon, hogy nem csak engem kéne ünnepelni, hanem tulajdonképpen anyukámat is. Végülis ő szenvedett velem jó pár óráig, ő hordott 9 hónapig, vigyázott rám. Úgyhogy holnap hazafele veszek neki virágot úgy döntöttem. Nagyon sok kedves sms-t és emailt, meg telefont kaptam, amik iszonyat jól estek, mert azt jelenti, hogy valakiknek fontos vagyok. :)
Ezzel kapcsolatban ez az email különösen tetszett, amit a nagynéném küldött:

"Megszülettél hány éve is? Már nem is emlékszem csak arra,hogy anyát nagyon megkínoztad mer mindenki lebabázott körülötte csak neked nem volt sürgős.Aztán hazafele apa olyan lámpalázas volt,hogy majdnem sikerült a járdaszegéllyel talákoznia. Te már nem emlékszel rá mert régen volt"

És ezen a napon még az sem tudja elrontani a kedvem, hogy Neki nem jutott az eszébe. Ez máskor nagyon rosszul esne, de ma nem akarok és nem fogok vele foglalkozni. Ma jól érzem magam és ezt nem hagyom elrontani. A gondok, majd holnap jöhetnek.

Az első

Mindenkinek vannak az életében első dolgok: az első lépés, az első szó, az első játék, az első iskolai nap, az első szerelem, az első munkahely...stb. Nekem ez az első blogom.
Még sose írtam blogot...nemhogy blogot, még naplót se igazán...Megpróbálkoztam vele párszor, de valahogy nem volt hozzá kitartásom. Ugyanakkor jó lett volna néha csak úgy leírni magamnak a gondolataimat, vagy esetleg kikérni mások véleményét...csak úgy névtelenül, arctalanul. Aztán elkezdtem egy-két ember blogját olvasgatni és megtetszett, így most én is megpróbálkozom eggyel. Már csak azért is, mert ma nem igazán tudok beszélni, mert hangom nulla. Nálam a megfázás nem orrfújás vagy torokfájás...én köhögök és elmegy a hangom. Így én, az örökké beszélő csaj ma hallgatásra, maximum suttogásra vagyok ítélve...ez elég frusztráló tudván, hogy ma még egy pár helyen kéne beszélnem és vitatkozni is talán, vagy veszekedni, kiabálni...hát azt hiszem ezt ma hanyagolom..és máris mennem kéne öltözni mert már megint el fogok késni. Pedig nem direkt csinálom, csak egyszerűen mindig van még egy kis idő és amikor szépen kiszámolom, hogy még ezt is, meg ezt is meg még ezt is meg tudom csinálni, akkor jövök rá, hogy még ez meg ez, meg ez is van és hogy minderre nem elég tíz perc. Úgyhogy most az első bejegyzésemet ennyiben is hagyom...majd talán este...vagy holnap...vagy amikor eszembe jut :)