Hétfő van...már megint...:S Nem igazán szeretem a hétfőket, mert valahogy olyanok, mint a folyó, amire rányitják a gátat, ami mögött az éjszaka felgyűlt a víz. Na itt a hétvégén nem a víz, hanem a feladatok gyűlnek és hétfőn valahogy mindig ráomlanak az emberre. Persze ezt nem bántam, mert legalább volt mivel elfoglalni magam. Az új feladataimat szeretem, mert változatosak, nem olyan monoton, mint ami eddig volt.
Kaptam délelőtt egy levelet. Elolvastam egyszer, majd mégegyszer, majd mégegyszer és mégegyszer...és nem akartam elhinni. Először csak bután néztem magam elé, aztán mint akit gyomron vágtak. Mint, amikor a kisgyereknek bejelentik, hogy idén elmarad a karácsony. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy jól kibőgjem magam, amin tökre meglepődtem, mert nem vagyok egy pityergős típus. Aztán minden rendbejött. A kezdeti kétségbeesést felváltotta, hogy hogy lehetne megoldani a dolgot és végül sikerült! Utána már nem volt semmi baj, a világ ismét szép volt.
Ami a vicc az egészben, hogy amikor itattam az egereket pont bejött apám kezet mosni (merthogy egy helyen dolgozunk), én meg persze úgy tettem, mint aki csak a sminkjét igazgatja, de azért elég vörös volt a szemem. Erre ő megjegyzi, hogy milyen szép leszek...nem tudom mikor látott utoljára sírni, de abban a pillanatban mindennek éreztem magam, csak annak nem.
Délután voltam angolon is. Nagyon szeretek oda járni, mert J.-vel jól lehet beszélgetni, habár egy kukkot sem tud magyarul és épp ez a legjobb benne, mert rá vagyok kényszerítve, hogy beszéljek. Nagyon jól eldumáltunk mindenféléről, zenéről meg rajzfilmekről...mert hogy épp a márka volt a téma.
Felugrottam E. barátnőmhöz is. Megmutatta a leánybúcsús képeket, amin volt. Szívesen ott lettem volna én is. Remélem egyszer majd nekem is lesz valaki, aki megszervezi a leánybúcsúmat, ha egyszer férjhezmegyek. :)
Este huginak a szülinapját ünnepeltük...most végre családostul. Pont a gyertyagyújtásra értem haza, na de nem igazán lehetett élvezni, mert mindenki olyan volt, mint aki citromba harapott. Nem szeretem a családi ünnepélyeket, mert azok mind ilyenek...nem tudom minek tartjuk őket. Mintha nem is egy család lennénk, csak 4 idegen, akik egy fedél alatt élnek.
Apámat sikerült meglepnem, mert épp beszéltem F.-ről. Erre ő: Ki az az F.? Én meg lazán rávágtam: ja ő a barátom...Erre ő: Naaa... Erre én: És jön pénteken...
Úgyhogy a nagy bejelentés is megvolt, bár szerintem már mondtam neki, de szokása szerint valószínűleg nem figyelt. De már nem zavar...
Kaptam délelőtt egy levelet. Elolvastam egyszer, majd mégegyszer, majd mégegyszer és mégegyszer...és nem akartam elhinni. Először csak bután néztem magam elé, aztán mint akit gyomron vágtak. Mint, amikor a kisgyereknek bejelentik, hogy idén elmarad a karácsony. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy jól kibőgjem magam, amin tökre meglepődtem, mert nem vagyok egy pityergős típus. Aztán minden rendbejött. A kezdeti kétségbeesést felváltotta, hogy hogy lehetne megoldani a dolgot és végül sikerült! Utána már nem volt semmi baj, a világ ismét szép volt.
Ami a vicc az egészben, hogy amikor itattam az egereket pont bejött apám kezet mosni (merthogy egy helyen dolgozunk), én meg persze úgy tettem, mint aki csak a sminkjét igazgatja, de azért elég vörös volt a szemem. Erre ő megjegyzi, hogy milyen szép leszek...nem tudom mikor látott utoljára sírni, de abban a pillanatban mindennek éreztem magam, csak annak nem.
Délután voltam angolon is. Nagyon szeretek oda járni, mert J.-vel jól lehet beszélgetni, habár egy kukkot sem tud magyarul és épp ez a legjobb benne, mert rá vagyok kényszerítve, hogy beszéljek. Nagyon jól eldumáltunk mindenféléről, zenéről meg rajzfilmekről...mert hogy épp a márka volt a téma.
Felugrottam E. barátnőmhöz is. Megmutatta a leánybúcsús képeket, amin volt. Szívesen ott lettem volna én is. Remélem egyszer majd nekem is lesz valaki, aki megszervezi a leánybúcsúmat, ha egyszer férjhezmegyek. :)
Este huginak a szülinapját ünnepeltük...most végre családostul. Pont a gyertyagyújtásra értem haza, na de nem igazán lehetett élvezni, mert mindenki olyan volt, mint aki citromba harapott. Nem szeretem a családi ünnepélyeket, mert azok mind ilyenek...nem tudom minek tartjuk őket. Mintha nem is egy család lennénk, csak 4 idegen, akik egy fedél alatt élnek.
Apámat sikerült meglepnem, mert épp beszéltem F.-ről. Erre ő: Ki az az F.? Én meg lazán rávágtam: ja ő a barátom...Erre ő: Naaa... Erre én: És jön pénteken...
Úgyhogy a nagy bejelentés is megvolt, bár szerintem már mondtam neki, de szokása szerint valószínűleg nem figyelt. De már nem zavar...
2 megjegyzés:
szia
Remélem nem gond hogy elolvastam a leveleidet bár semmi féle kiirást nem találtam szabad e vagy nem....
A leveled eleje igen szomorúnak tünt de a végére egy picit elmosolyodtam föleg azon bejelentetted jön a barátod :))
Remélem minden rendben lesz
hellooooo
Szia! Nem gond...:) Nem is írtam ki semmit, mivel ezen a blogon általában a pillanatnyi érzéseim, gondolataim jelennek meg...akinek tetszik, az olvassa :)
Megjegyzés küldése