Ismét voltam és nagyon szép lett. És ami a fő, hogy nem hosszú! Bár az érme fölszedése az asztalról vagy a földről vagy az igazolvány kiszedése a fénymásolóból még mindig nem sétagalopp. :)
Ilyen volt:
Ilyen lett:
Ismét voltam és nagyon szép lett. És ami a fő, hogy nem hosszú! Bár az érme fölszedése az asztalról vagy a földről vagy az igazolvány kiszedése a fénymásolóból még mindig nem sétagalopp. :)
Ilyen volt:
Ilyen lett:
És hogy egy kicsit bővebben is kifejtsem a születésnapi élményeket. :) Nagyon furi volt, mert F-vel most először szülinapoztunk együtt. Kaptam tőle egy csokor gyönyörű rózsát, egy órát a falra, egy saját kávésbögrét kávé felirattal és egy levendula ízű csokit…Nagyon örültem neki! Tök romantikus volt.
Vasárnap pedig a barátok jöttek át és hála az égnek jó idő volt. Sütött a nap és minden nekünk kedvezett. Csináltunk szalonnasütést,meg activityztünk, amin nagyon sokat nevettünk és jót beszélgettünk. :)
Ezzel el is maradtam pár napot. Merthogy 18-án ismét születésnapom volt. Már ki sem merem mondani, hogy hányadik :P
És ez egyben nem csak az enyém, de a blogom születésnapja is, hiszen ezen a napon kezdtem el a blogot írni éppen egy éve. Azaz most már egy éve és 5 napja.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! :)
Ma F.újra telepítette a gépünket, mert már nagyon lassú volt. Igazából kábé mostanra sikerült rá minden progit és beállítást visszavarázsolni, ami eddig volt. Most van egy gyönyörű szép “új” gépem, ami gyors és remélem megbízható. Valamint felfedeztem egy új progit, amivel egyszerűbben és gyorsabban tudok majd blogbejegyzéseket írni és elvileg a blog témáját is lehet vele szerkeszteni. Hát majd meglátjuk. :)