2009. június 23., kedd

Mi van veletek emberek?

Mi van mindenkivel? Mindenki full szomorú és búvalb***ott, meg idegösszeroppanásos. B-vel nem tudom mi történt, de teljesen padlón van tőle. Múlthéten betegszabin volt, mert idegösszeroppanása volt és a doki teletömte nyugtatókkal, de az nem volt neki elég és ma bejött és hatvanszor rosszabbul néz ki, mint amikor elment. Mint egy zombi. Napi négy Xanax az adagja azt mondja. Király lesz a hangulat ma is.
Kinyomtattam ma egy papírt, amit M. is kinyomtatott és megjegyezte, hogy nem kell helyette dolgozni, hiszen azt csinálja ő is. Én nem tudom mi van vele, hiszen akar a hóhér helyette dolgozni, épp csak nekem is kellett az a papír és mégis honnan tudhattam volna, hogy ő már kinyomtatta. Különbenis ő csak ne szóljon semmit, mert ő tegnap szabin volt én meg mivel sem ő, sem B. nem volt dolgozhattam 3 ember helyett. Már egy hete így is két ember helyett csinálom a melót, ami nem okoz nehézséget, csak akkor ne szóljanak be.
De most nem vagyok hajlandó szomorúnak lenni, hiszen lehet, hogy F. végre talált állást (bár sajna 6/2-es munkarendbe, így nem sok hétvégét lesz otthon), de így hátha kicsit egyenesbe jövünk anyagilag és most már majd amiatt sem kell aggódnunk.
És azért sem vagyok hajlandó szomorúnak lenni, mert nem szép az idő, mert pénteken végre én leszek szabin és megyünk le a Balcsira egy hosszúhétvégére a barátainkkal és az nagyon-nagyon jó lesz akármilyen is az idő!
És azért sem leszek szomorú, mert csak. És pont. :)

2009. június 17., szerda

Valahogy ki van ürülve az agyam. Olyan vagyok mint egy gép, aki teszi a napi feladatait, de nem gondolkodik, nincsenek önálló gondolatai, érzései. Legalábbis most így érzem. Asszem kissé ingerszegény környezetben élek és ez nem tesz jót nekem. Szeretnék koncertre menni, moziba, kirándulni vagy csak be a városba, de még 600 forintot sem tudok kifizetni jegyre, mert most nem állunk úgy...Most nem érzem jól magam. Azt hiszem keresek egy másodállást, mert ez így nem mehet tovább. Ha valaki tud valamit, szóljon lécci! :)

2009. június 12., péntek

Vizsga és egyéb gondolatok

Szorítok neki nagyon. F. ma vizsgázik árueladásból. Na meg holnap, meg egy hónap múlva is majd. De én drukkolok neki nagyon, mert okos ő, csak nem meri elhinni, hogyha akar, akkor tud.
És majd a gimit is ügyesen fogja csinálni, de nem baj, mert ügyes és én nagyon bízom benne.
Múlthéten volt itt az anyukája. Tetszett neki a lakásunk, meg az egész. Elvittük Budapest Klezmer Band koncertre, mert most itt játszottak a közelben és másnap voltunk hajózni is, bár sajnos ritka pocsék idő volt.
Aztán már kezdődött is a hét. Az az igazság, hogy csak úgy szaladnak a hetek és nem sok minden történik a napi rutinon kívül. Jó így is, de azért néha jó lenne egy kis változatosság, pl egy mozi vagy táncolni menni vagy ilyenek, de sajna amíg F-nek nincs munkája, addig nem nagyon megyünk ilyen helyekre.
Voltunk cseresznyét is szedni és eltettem belőle jó sokat. Majd jó lesz enni vagy sütibe télen. Na meg van enni is dögivel. :)
Szeretnék menni nyáron nyaralni, de idén ez most szerintem nem jön össze. Na majd jövőre.
A hugom kapott kocsit. Egy régi WV Golfot. Szép kis autó, habár van rajta mit kipofozni. Alkalmi vétel volt még így is.
Most hirtelen nem jut eszembe több dolog így a hétről...
Ja de! Végre ma megcsinálták a biciklim, úgyhogy talán nem lesz olyan nehéz tekerni.