2009. június 12., péntek

Vizsga és egyéb gondolatok

Szorítok neki nagyon. F. ma vizsgázik árueladásból. Na meg holnap, meg egy hónap múlva is majd. De én drukkolok neki nagyon, mert okos ő, csak nem meri elhinni, hogyha akar, akkor tud.
És majd a gimit is ügyesen fogja csinálni, de nem baj, mert ügyes és én nagyon bízom benne.
Múlthéten volt itt az anyukája. Tetszett neki a lakásunk, meg az egész. Elvittük Budapest Klezmer Band koncertre, mert most itt játszottak a közelben és másnap voltunk hajózni is, bár sajnos ritka pocsék idő volt.
Aztán már kezdődött is a hét. Az az igazság, hogy csak úgy szaladnak a hetek és nem sok minden történik a napi rutinon kívül. Jó így is, de azért néha jó lenne egy kis változatosság, pl egy mozi vagy táncolni menni vagy ilyenek, de sajna amíg F-nek nincs munkája, addig nem nagyon megyünk ilyen helyekre.
Voltunk cseresznyét is szedni és eltettem belőle jó sokat. Majd jó lesz enni vagy sütibe télen. Na meg van enni is dögivel. :)
Szeretnék menni nyáron nyaralni, de idén ez most szerintem nem jön össze. Na majd jövőre.
A hugom kapott kocsit. Egy régi WV Golfot. Szép kis autó, habár van rajta mit kipofozni. Alkalmi vétel volt még így is.
Most hirtelen nem jut eszembe több dolog így a hétről...
Ja de! Végre ma megcsinálták a biciklim, úgyhogy talán nem lesz olyan nehéz tekerni.

Nincsenek megjegyzések: