2008. július 10., csütörtök

Csak megoldódik

Dráma, dráma, dráma. Ez volt tegnap. Legalábbis egy pár óráig. Aztán végül megoldódni látszanak a problémák.
Ugyanis megyek vidékre hétvégén, de ahol aludtam volna éjjel, oda kiderült, hogy nem mehetek. Hogy miért, annak okait most nem firtatom inkább. A lényeg annyi, hogy végül mégiscsak sikerült megoldani a dolgot, ugyanis eszembe jutottak a diákszállók. Hiszen hány és hány helyen adnak ki nyáron kiürült koliszobákat?! Ez lesz az! Körül is néztem a neten és találtam is hármat, ami közül lehetett választani. Kiválasztottam a legszimpatikusabbat, ma felhívtam és le is foglaltam. Kiderült, hogy olyan szobájuk is van, amihez van wc és zuhanyzó, így nem kell a közöset használni a folyosón.
Úgyhogy végül odamegyünk F.-vel és már nagyon várom. Ott végre csak mi leszünk. :)
Ma voltam dokinál is gyógyszert iratni. Hát, amilyen csalódás volt 3 hónapja az első, olyan kellemes meglepetés volt ez a másik. Teljesen feldobta a hangulatomat, még a néhol kicsit kellemetlen vizsgálatok ellenére is. Végig beszélgettünk, viccelődtünk, kitünően oldotta a kezdeti feszültségemet. Nagyon rendes volt, mindent megmutogatott, elmagyarázott, közben kommentált. Teljesen pozitív élmény volt. :)

Nincsenek megjegyzések: