Ez egy olyan esős nap, amikor jó, hogy esik az eső. Bár mások nem élvezték annyira, meg tudom, hogy egy csomó kárt okozott, de nekem akkor is tetszett. Élmény volt nézni, ahogy már-már vízszintesen esik az eső, fúj a szél és olyan az egész, mint amikor a sivatagban a homokkal játszik a vihar.
Ma rám írt az egyik volt osztálytársam msn-en és amit mondott, attól leesett az állam. Apuka lesz! Méghozzá nem is soká, hanem november végén. Padlót fogtam hirtelen, de nagyon örültem meg gratuláltam. Ha belegondolnék, hogy nekem gyerekem lenne, hát asszem elszaladnék ijedtemben. Szeretem a gyerekeket, nem arról van szó, csak egy bizonyos idő után nem annyira bírom őket idegekkel. Még nem lennék érett egy gyerekre.
Egyébként ma nem volt semmi extra a melóban. Ment minden szépen a maga rendjén. Csend volt.
Voltam dokinál is, mert még mindig köhögök. Kaptam rá új fajta gyógyszert. Már a harmadikat...Remélem ez most már használni fog. Azt mondta, hogyha ezután sem lesz jobb, akkor mehetek fej és tüdőröntgenre, úgyhogy muszáj használnia.
Holnap megyek kiskutyanézőbe. Egy barátnőmnek születtek francia bulldog kiskutyái. Iszonyat édesek. Nézzétek meg! Ezen a címen elvileg láthatók. Be van hozzájuk téve egy webcamera.:)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése