Nagy kaland. Nyomasztó, félelmetes, stresszes, de a végén nagyon felemelő élmény. Rettegtem attól, hogy én leszek az első. Mert azt mondják, hogy vagy elsőnek vagy utolsónak érdemes lenni, mert azokat általában megjegyzik. És egy rossz nyitás elronthatja az egészet, vagy éppen magasra teheti a mércét, ha jól sikerül.10-kor kezdtünk. Az elnök mondott egy rövid köszöntőt, majd intettek, hogy kezdhetem is a prezentációmat. Elindítottam a diavetítést, de hiába próbáltam szemkontaktust keresni a bizottság tagjaival, azok vagy a dolgozatba mélyedtek vagy beszélgettek, ami elég zavaró volt, de nem tudtak kizökkenteni. Jöttek a végén a kérdések, amiket megválaszoltam. Ez volt a dolog könnyebbik része.
Jött a tételhúzás. Úgy látszik csak az egyik általam áhított tételre koncentráltam elég erősen, mert azt ki is húztam, míg a másikból egy elég gáz tételt sikerült húzni. Nem gond! Leírtam mindent, ami eszembe jutott. Végül azokon is túljutottam, bár két kisebb baki is becsúszott.
Az egyik, hogy az általam megtanult jogi tétel egy régebbi könyvből származott és voltak rendelkezések, amelyek ma már nem voltak érvényesek belőle...:P
A másik, hogy igencsak izgi úgy tételt felmondani, hogy közben veled szemben az elnök épp egy csokis croissant majszol úgy, hogy te még aznap nem ettél semmit. Kicsit folyt a nyálam...:P
Végül nem sokkal dél előtt szabadultam. A többiek rögtön letámadtak a kérdésekkel és igyekeztem mindenre válaszolni, meg megnyugtatni.
Ezután elmentünk B-vel ebédelni, mert az idegességtől nem nagyon ettem az utóbbi napokban semmi normálisat. Ettem egy hatalmas nagy pizzát meg ittam hozzá egy gyönyörűen kinéző csokifagyis, tejszínhabos, csokiöntetes kávét, ami iszonyatosan jól esett.
Végül 6 körül hirdettek eredményt és igen! 4-est kaptam!!! Most már diplomás ember vagyok! Juppi!!!

2 megjegyzés:
Gratulálok, gratulálok, ügyes vagy! :)
GRatulálok :)))
Remélem én is egyszer az leszek :)
Hades
Megjegyzés küldése