2008. június 19., csütörtök

Éjszakai séta

Ma reggel szakadt az eső. És szakadt napközben és délután is, de estére teljesen elállt. Lazítás képpen munka után moziba mentem E-vel. Igazi csajos filmet néztünk meg, a Szex és New Yorkot. Tetszett nagyon. És végre nem csak mondtam, hogy meg fogom nézni, hanem meg is néztem. :)
Hazafele kellemes volt már az idő, kabát sem kellett. Mikor leszálltam az éjszakai buszról és hazafele indultam azon az öt utcán, ami a házunkat a tértől elválasztja ismét elkapott az a rossz érzés, ami azóta, mióta megpróbáltak kirabolni, mindig elkap. Az utca feléig forgolódtam hátrafelé, de aztán valahogy abbahagytam.
Velem szembe mosolygott a telihold. Talán még rám is kacsintott. Ahogy mentem az utcán, az utca két oldalán lévő vízgyűjtő árkokban még mindig csurig állt a víz és az első utca végén csak úszva lehetett átkelni vagy nagy kerülővel, de a hold egészen megigézett.
Nagyon szeretem a teliholdat, de csak ritkán sikerül elkapnom a látványt. És ahogy jöttem az utcán a melegtől a pára kezdett felfele szállni. Az utcai lámpák körül szivárványszín fénykörök jelentek meg. Olyanok, mint amiket akkor szoktam látni, hogyha úszószemüveg nélkül úszom a klóros vízben. Nagyon szép volt. Egészen elfeledtette velem a támadástól való félelmemet és végre megint sikerült önfeledten sétálnom. Úgy, mint azelőtt.
Ui.: És Mafnak üzenem, hogy kikerültem a csigákat. Vigyáztam rájuk. :P

1 megjegyzés:

maifosz írta...

köszönöm :)