Van egy új háziállatom. A neve: Lui. Fajtája: pók. Jelzem nem önkéntesen fogadtam örökbe Luit, mivel sokféle állatot szeretek, de speciel a pici fekete pókok nem tartoznak közéjük. Többször is próbáltam már az életére törni, de tuti, hogy Lui olyan, mint Obelix, aki kicsikorában beleesett a varázslöttyös üstbe, ugyanis mire bármilyen tárggyal (és ezen eszközök megválasztásában igen leleményes tudok lenni) megpróbálom leütni, addigra Luinak se híre se hamva. Többször próbáltam már alattomosan hátulról is megközelíteni, de Lui olyan, mint a Vizipók csodapókban Keresztes barátunk. Nyolc szeme van legalább és azzal minden irányba tökéletesen lát. Ugyanis akárhányszor észreveszi, hogy valaki (jelen esetben én) az életére tör, akkor nekiiramodik és két másodperc múlva már nem is látod hol van. Ekkor az ember néha naivan abban bízik, hogy de jó! sikerült végre megszabadulni tőle és két-három napig teljesen gyanútlanul járkál a szobájában (Lui addig biztosan duzzog), és akkor jön a szívroham, agyvérzés, mivel Lui egyszercsak a legváratlanabb pillanatban feltűnik a falon és az események körforgása kezdődik elölről. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése