Mostanában egy nagy változásroham van rajtam. Mániákusan változtatom a környezetem és magamat.
A hónapban már váltottam egyik napról a másikra hajszínt, a hétvégén teljesen átrendeztem a szobámat, angolból elkezdtem tanulni, mint a kisangyal, többet járok szoknyában, újra elkezdtem TK-zni, a blogomat is átdesignoltam, elvállaltam egy klarinétosi pozíciót egy lengyel népzenét játszó zenekarban, némelykor idegesítenek a nemdolgozók, elkezdtem írni a napi teendőimet, hogy ne felejtsem el őket és hogy lássam, hogy mit csináltam aznap, hogy jól érezzem tőle magam, hogy mennyi mindent is véghezvittem és még a körmeimet is meg szeretném csináltatni műre, mert nem tetszik az eredeti, pedig azt mondtam, hogy nekem aztán sose nem lesz, de most láttam nagyon szolidat és nagyon szépet és az tetszik, szeretnék még elmenni F-vel valahová, ahol senki nem ismer minket, tehát nyaralni és még sok más dolgot.
Úgyhogy mániákusan változtatok. Mostanában semmi sem jó, mert minden ugyanolyan. Mindennap ugyanaz a program: felkelés, reggeli, meló, utána valami, haza, lefekvés és így tovább. Túl rendszeres. Azon gondolkodom, hogy ilyen fellángolásai az embernek nem tiniként vannak? :P
Asszem én most kezdem...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése