A mai nap örömmel és ürömmel telt. Az üröm az volt, hogy mégsincs állás. Az öröm, pedig a mai nagyon megtréfálós hangulatunkból jött. Mintha csak április egy lenne.
Tegnap felfedeztem a gépen a PrintScreen billentyűt, ami ugyebár a képernyő lefényképezésére jó. Na ezt ma teszteltük is B.-n, az egyik kollégámon, mégpedig a következőképpen.
Reggel bekapcsoltuk B. gépét és a hátterét az ikonokkal együtt lefotóztuk. Majd az összes ikont, amit használ egy mappába tettük, majd azt elrejtettük a gépen. Mikor B. leült a géphez, akkor semmire sem tudott rákattintani. Én persze előadtam a nagyokost, hogy nem tom mi ez, meg ilyet még sosem láttam, és lehet, hogy ez valami rossz vírus és lehet, hogy újra kell telepíteni a gépet. Még az is lehet, hogy ki kell majd fizetnie. Addig meg ne nyúljon a géphez, megpróbálom megcsinálni. Na persze ekkor gyorsan visszacseréltem a hátteret és visszatettem az ikonokat és tádám! A gép működött. Persze Bö. és M. majd megszakadtak mellettem a röhögéstől. Úgyhogy megkaptam, hogy megyek én még B. utcájába. :)
A másik csínyünket a húgommal követtük el, aki most már papíros fodrász és meghirdette magát az Expresszben, hogy tapasztalatot szerezzen, ezért eljár hajat vágni. Levettük a telefonomról a számkijelzést és F. felhívta, mintha valami teljesen idegen pasi bejelentkezne hajvágásra. Meg is beszélték a kedd 10 órát. Utána átmentem a tesómhoz, hogy hallomm valaki hívta. Ő el is újságolta, hogy mi volt. Én meg elújságoltam neki, hogy képzelje F. megy fodrászhoz kedden tízre. Hát, hogy mit mutatott, azt most inkább nem írnám le, de az tuti, hogy nem csak a középsőujjkörmét akarta, hogy megnézzük. Mindenesetre az időpont fix és félek a megtorlástól. :P :)))

6 megjegyzés:
komisz. :D
a háttérfényképezős trükköt csináltuk mi is, infótanárnővel, gólyabál helyett. (hehe. fogalma nem volt a dologról. :D )
és a munka? közbejött valami?
Hát...úgy nézett ki, hogy minden rendben, de tegnap telefonáltak, hogy köszönik szépen, de mégsem kell...kicsit pipa lettem...
ezt elhiszem.. :\ lesz más?
Még nem tudom...remélem...most egyenlőre targoncás tanfolyamot fog csinálni és keresünk tovább, plusz iwiwen körbeküldtem egy levelet mindenkinek, hha valamit tudnak, akkor írjanak...
Hát, csak annyit tudok mondani hogy sok sikert, és szurkolok..
Apropó.. Kedd elmúlt.. Végül mi lett? :)
Szerencsére a hugom nem F-en bosszulta meg a csínyemet :P :))) Szép haja lett :P
Megjegyzés küldése